"B"liturgikus év RAJZOS EVANGELIUM, REJTVÉNYEK, kottás VÁLASZOS ZSOLTÁR

AKTUÁLIS: 2020 ADVENTTŐL 2021 KRISZTUSKIRÁLY ÜNNEPÉIG. EZ UTÁN A C ÉV KÖVETKEZIK.

B VÁLASZOS ZSOLTÁROK EGYBEN



B ÉV VASÁRNAPI ZSOLTÁROK

ADVENT 1

ZSOLTÁR 79,2ac.3b.15-16.18-19

Válasz: Téríts meg minket, Istenünk, * ragyogtasd ránk arcodat, és szabadok leszünk! 4. vers.

Előénekes: Figyelj ránk, Izrael pásztora, ragyogj fel, aki trónolsz a kerubok fölött! Mutasd meg hatalmadat, * jöjj, hogy megszabadíts minket!

E: Seregek Ura, fordulj hozzánk, † tekints le az égből, * lásd, és látogasd meg ezt a szőlőt! Védd meg, amit jobbod ültetett, * és az emberfiát, akit magadnak megerősítettél. 

E: Jobbod embere fölé tárd ki kezedet, * az emberfia fölé, akit magadnak megerősítettél. Nem hagyunk el többé, éltess még bennünket, * és mi segítségül hívjuk nevedet. 

 ALLELUJA Alleluja. 1. szám. Urunk, mutasd meg nékünk irgalmas szívedet, * és üdvösségedet add meg nékünk. Zsolt 84,8 – 1 D2 tónus. Alleluja.

ADVENT 2

ZSOLTÁR 84,9ab-10,11-12.13-14

Válasz: Urunk, mutasd meg nékünk irgalmas szívedet, * és üdvösségedet add meg nékünk! 8. vers.

Előénekes: Hadd halljam, mit mond az én Uram, Istenem, * mert népének és szentjeinek békét ígér. Az istenfélőkhöz valóban közel az üdvösség, * hogy országunkba dicsőség költözzék. 

E: Irgalom és hűség egymásra lelnek, * csókot vált az igazság és a béke. A földből a hűség kisarjad, * és az igazságosság tekint le az égből.

E: Az Úr jóságát megmutatja, * földünk is meghozza termését. Igazság jár az Úr előtt, * és béke a lába nyomában. 

 ALLELUJA Alleluja. 5. szám. Készítsétek elő az Úr útját! † Egyengessétek ösvényét, * és minden ember meglátja az Üdvözítőt, akit elküld az Isten. Lk 3,4.6 – 5. tónus. Alleluja.

ADVENT 3

Válasz: Lelkem ujjongva hirdeti Istenemnek dicsőségét. Vö. Iz 61,10b Előénekes: Magasztalja az én lelkem az Urat, * és szívem ujjong üdvözítő Istenemben. Mivel tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát,* íme, mostantól fogva boldognak hirdet engem minden nemzedék. 

E: Mert nagy dolgot művelt velem ő, aki hatalmas, * ő, akit Szentnek hívunk. Nemzedékről nemzedékre megmarad irgalma * azokon, akik istenfélők. 

E: Az éhezőket minden jóval betölti, * a gazdagokat elbocsátja üres kézzel. Gondjába vette gyermekét, Izraelt, * megemlékezett irgalmáról.

ALLELUJA Alleluja. 7. szám. Az Úr lelke van rajtam: * elküldött, hogy a szegényeknek örömhírt vigyek. Iz 61,1 – 7b. tónus Alleluja.

ADVENT 4

Zs 89. Válasz: Hadd énekeljem örökké * Urunknak irgalmas jóságát! Vö. 2a. vers. Előénekes: Az Úr irgalmáról énekelek örökkön-örökké, * hűségedet nemzedékről nemzedékre hirdeti ajkam. Így szóltál: † „Irgalmam szilárdan áll mindörökké.” * Valóban, a te hűséged erős, miként a mennybolt.

E: „Választottammal szövetséget kötöttem, * megesküdtem szolgámnak, Dávidnak. Megerősítem ivadékodat örökre, * és megszilárdítom trónodat nemzedékről nemzedékre.”

E: „Így szólít engem: Atyám vagy nékem, * Istenem és üdvöm sziklája.« Irgalmam iránta örökké megmarad, * szövetségem hűsége nem szűnik meg.” 

ALLELUJA Alleluja. Íme, az Úrnak szolgálóleánya: * legyen nekem a te igéd szerint! Lk 1,38 – 8 G. tónus. Alleluja.

SZEPLŐTELEN FOGANTATÁS

ZSOLTÁR 97,1.2-3ab.3cd-4 6. tónus.

Válasz: Énekeljetek az Úrnak új éneket, * mert csodás dolgokat művelt. Vö. 2b. vers.

Előénekes: Zengjetek az Úrnak új éneket, * csodálatra méltó, amit művelt. Diadalt aratott jobbjával, * győzelmet Szentséges karjával.

E:Az Úr megmutatta szabadító erejét, * igazságosságát feltárta a népek előtt. Emlékezetébe idézte jóságát és hűségét * Izrael népe iránt.

E: Meglátta a föld minden határa, * szabadulást Istenünk hozott nekünk. Minden földek, zengjetek az Úrnak öröméneket, * ujjongjatok és zsoltárt mondjatok. 

ALLELUJA Alleluja. 8. szám. Üdvöz légy, Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van véled, * áldottabb vagy te minden asszonynál. Lk 1,28 8 G. tónus. Alleluja.

KARÁCSONY VIGILIÁJA

VÁLASZ: Hadd énekeljem örökké, urunknak irgalmas jóságát.

H: Választottammal szövetséget kötöttem, megesküsdtem szolgámnak Dávidnak

ÉJFÉLI MISE

Ma született a Megváltónk, az Úr Jézus Krisztus.

KARÁCSONY ÜNNEPI

Válasz: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak jóságát. Vö. 3c vers.
Előénekes: Zengjetek az Úrnak új éneket, * csodálatra méltó, amit művelt.
Diadalt aratott jobbjával, * győzelmet szentséges karjával.

E: Az Úr megmutatta szabadító erejét, * igazságosságát feltárta a népek előtt.
Emlékezetébe idézte jóságát és hűségét * Izrael népe iránt.

E: Meglátta a föld minden határa, * szabadulást Istenünk hozott nekünk.
Minden földek, zengjetek az Úrnak öröméneket, * ujjongjatok és zsoltárt mondjatok.

E: Daloljatok az Úrnak citerával, * citerával és zsoltárok hangjával.
Harsonákkal és zengő kürtökkel * ujjongjatok az Úr és Király előtt.

Zsolt 97,1.2-3ab.3cd-4.5-6

5.sz. Alleluja: Fölragyogott ránk a szent nap, Jöjjetek nemzetek, és imádjátok az Urat, mert ma nagy fényesség szállt le a földre.

ISTVÁN DIAKONUS

ZSOLTÁR 30,3cd-4.6 és 8ab.16bc és 17 2. tónus.

Válasz: Én Uram, én Istenem, * kezedbe ajánlom lelkemet. Vö. 6. vers. Előénekes: Légy oltalmazó sziklaváram és megerősített házam, * hogy megszabadíts engem! Erősségem és menedékem te vagy nékem, * nevedért vezess és irányíts engem! 

E: Kezedbe ajánlom lelkemet, * megváltottál engem, Uram, igazság Istene. Ujjongok és örvendezem irgalmasságod miatt, * mert kicsiny voltomat tekintetre méltattad. 

E: Ragadj ki az ellenség kezéből, * és azoktól, akik üldöznek engem. Ragyogjon föl arcod szolgád fölött, * irgalmasságodban szabadíts meg engem.

ALLELUJA Alleluja. 6. szám. Áldott, aki az Úr nevében közeleg, * Isten az Úr, és reánk árasztja fényét. Zsolt 117,6a.27a 6. tónus. Alleluja.

SZENT CSALÁD

VÁLASZOS ZSOLTÁR Válasz:Zsolt 127,1-2.3.4-5

Boldog ember, ki féli az Urat, * aki az Úrnak ösvényén halad.

Előénekes: Boldog mindaz, ki féli az Urat, * aki az ő útjain jár. Kezed munkájából élhetsz, * boldog leszel, és jól megy sorod.

E: Feleséged olyan, mint a termő szőlőtő, * a te házad bensejében. Fiaid olyanok, mint az olajfacsemeték, * úgy veszik körül asztalodat.

E: Íme, ilyen áldásban részesül az az ember, * aki féli az Urat. Áldjon meg az Úr Sionból, * hogy lásd Jeruzsálem jólétét életed minden napján.

 

ALLELUJA Szívetekben uralkodjék Krisztus békéje, * Krisztus tanítása töltsön el titeket gazdagon. Kol 3,15a.16a – 5. tónus. vagy „Uram, nyisd meg szívünket, * hogy meghallgassuk Fiad igéit!” Vö. ApCsel 16,14b – 2. tónus

SZŰZ MÁRIA ISTENANYJA

VÁLASZOS ZSOLTÁR 66,2-3.5.6 és 8 5. tónus.

Válasz: Könyörüljön rajtunk az Isten, * és áldjon meg minket. Vö. 2a. vers. Előénekes: Könyörüljön rajtunk az Isten, és áldjon meg minket,* ragyogtassa fel arcát fölöttünk, hogy megismerjék a földön utadat, * és üdvösségedet az összes nemzetek.

E: Örvendjenek és ujjongjanak a nemzetek, † mert igazságosan ítéled a népeket, * és te vezérled őket a földön.

E: Magasztaljanak téged a népek, Istenünk, * dicsőítsenek az összes nemzetek. Áldjon meg minket az Isten, * félve tisztelje őt a föld minden határa. 

ALLELUJA Alleluja. 6. szám. Sok ízben szólt prófétái által az ősatyákhoz egykor az Isten: * végül a beteljesedés napjaiban Fia által szólt hozzánk. Zsid 1,1-2 – 6. tónus. Alleluja.

KARÁCSONY 2

VÁLASZOS ZSOLTÁR 147,12-13.14-15.19-20 7. tónus.

Válasz: Az Ige emberré lett, * és itt élt közöttünk. Jn 1,14 Vagy: Alleluja. 7. szám Előénekes: Dicsérd Uradat, Jeruzsálem, * magasztald, Sion, Istenedet. Mert erőssé tette kapuid zárát, * és megáldotta benned fiaidat. 

Vagy: Alleluja. E: Határaidon ő ad békét, * és jóllakat kövér búzával. Elküldi szavát a földre, * az ő igéje gyorsan terjed. 

E: Igéjét Jákobnak hirdeti, * törvényeit és végzéseit Izraelnek. Egyetlen néppel sem bánt így, * végzéseit nem fedte fel senki másnak.

ALLELUJA Alleluja. 7. szám. Dicsőség neked, Krisztus, akit hirdettek a pogány népeknek! Dicsőség neked, Krisztus, akiben hittek világszerte! Vö. 1 Tim 3, 16 – 7. tónus. Alleluja.

VÍZKERESZT

VÁLASZOS ZSOLTÁR 71,2.7-8.10-11.12-13 5. tónus.

Válasz: Hódoljon előtted, Istenem, * a föld minden nemzete! Vö. 11. vers. Előénekes: Istenem, ítéletedet add át a királynak, * és igazságodat a király fiának, hogy igazságosan ítélkezzék népeden, * és méltányosan minden szegényen.

E: Napjaiban virágzik az igazság és a teljes béke , * míg csak a hold meg nem szűnik; uralkodik tengertől tengerig, * a Folyótól a földkerekség határáig. 

E: Tarzis és a szigetek királyai ajándékokat hoznak, * Arábia és Sába királyai adományokkal közelednek. Minden király leborul előtte, * és minden nép neki szolgál.

E: Megszabadítja a szegényt, mikor kiált hozzá, * a nyomorultat, akin nem segít senki. Kíméli a kicsinyt és a gyengét, * a szegényeket megsegíti.

ALLELUJA Láttuk napkeleten csillagát, * és eljöttünk, hogy hódoljunk az Úr előtt. Mt 2,2 – 2. tónus.

URUNK MEGKERESZTELKEDÉSE

VÁLASZOS ZSOLTÁR 28,1a és 2.3ac-4.3b. és 9b-10 

Válasz: Áldja meg Isten az ő népét, * adjon neki békességet. Vö. 11 b. vers.

Előénekes: Adjátok meg az Úrnak, * Isten gyermekei, adjátok meg az Úrnak a nevét megillető dicsőséget, * imádjátok az Urat szent ünnepi díszben! 

E: Az Úr szava zúg a vizek árján, * az Úr lebeg a nagy vizek fölött. Az Úr szava telve erővel, * az Úr szava telve fönséggel.

E: A dicsőség Istene mennydörög, * templomában mindenek az ő dicséretét zengik. Az Úr trónol a vízözön fölött, * az Úr király örökké. H: Áldja meg Isten az ő népét: * adjon neki békességet. 

 

VÁLASZOS ZSOLTÁR Iz 12, 2-3. 4bcd. 5-6 8g. tónus.
Válasz: Örömmel merítsetek vizet * az üdvösség forrásaiból. Vö. 3.vers.
E: Íme, Isten az én üdvösségem, * bízom benne és nem félek.
Mert az Úr az én erősségem és dicsőségem, * ő lett nékem szabadulásom.

E: Adjatok hálát az Úrnak, * magasztaljátok az ő nevét. A népek közt hirdessétek tetteit, * emlékezzetek meg arról, hogy Fölséges az ő neve.

E: Zengjetek dalt az Úrnak, mert csodás dolgokat művelt: * tudja meg az egész világ! Ujjongjatok és dicséretet mondjatok Sion lakói, * mert nagy a ti körötökben Izrael szentje.

ALLELUJA Alleluja. 3. szám. Megnyílt az ég, és az Atya szózata hallatszott: * „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” Mk 9, 6 – 3a. tónus. Alleluja. 

É2

VÁLASZOS ZSOLTÁR 39,2 és 4ab.7-8a.8b-9.10 7b. tónus.

Válasz: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz. 8a. és 9a. vers.

Előénekes: Várva vártam az Urat, * és ő lehajolt hozzám. Új éneket adott az ajkamra, * Istenünknek zengő éneket.

E: Sem véres, sem ételáldozat nem kellett neked, * fülemet azonban megnyitottad. Nem követeltél égő- és engesztelő áldozatot, * így szóltam akkor: „Íme, eljövök.”

E: A könyvtekercsben rólam írva áll, * hogy akaratodat teljesítsem. Erre vágyom, Istenem, * törvényed szívemet örömmel tölti el.

E: Igazságodat hirdetem a nagy közösségben, * ajkam el nem hallgat, Uram, jól tudod. H: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz.

ALLELUJA Alleluja. 10. szám. Megtaláltuk a Messiást, azaz Krisztust, * kegyelmet és igazságot kaptunk általa. Jn 1,41.17b – 10. tónus. Alleluja.

É3

VÁLASZOS ZSOLTÁR 24,4bc-5ab.6-7bc.8-9 8 G. tónus.

Válasz: Utaidat mutasd meg nékem, * én Uram, Istenem! 4b. vers. Előénekes: Utaidat, Uram, mutasd meg nékem, * ösvényeidre taníts meg engem! Taníts és vezess igazságod szerint, * mert te vagy üdvözítő Istenem!

E: Irgalmasságodról emlékezzél meg, Uram, * és könyörületességedről, mely öröktől való. Jóságodban, Uram, * gondolj rám irgalommal.

E: Az Úr igazságos és jóságos, * ezért a bűnösöknek is utat mutat. Az alázatost a jóban vezérli, * a szelídet útjára tanítja.

ALLELUJA Alleluja. 3. szám. Közel már az Isten országa, * higgyetek az örömhírnek! Mk 1,15 – 3a tónus Alleluja.

GYERTYASZENTELŐ

 VÁLASZOS ZSOLTÁR 23,7.8.9.10 5. tónus.

Válasz: Az égi seregek Ura, * ő a dicsőség Királya. Vö. 10. vers

Előénekes: Emeljétek föl fejeteket, kapuk, † táruljatok föl, örök kapuk, * és bevonul a dicsőség Királya.

E: Ki a dicsőség Királya? † Az Úr, a hatalmas és erős, * az Úr a harcban győzhetetlen.

E: Emeljétek föl fejeteket, kapuk, † táruljatok föl, örök kapuk, * és bevonul a dicsőség Királya. 

E: Ki a dicsőség Királya? * A seregek Ura a dicsőség Királya. H: Az égi seregek Ura, * ő a dicsőség Királya.

ALLELUJA Alleluja. 8. szám. Új fény támadt, pogányoknak üdvösség, * kiválasztott nemzetednek dicsőség. Lk 2, 32 – 8 G. tónus. Alleluja.

É4

VÁLASZOS ZSOLTÁR 94,1-2.6-7.8-9 2. tónus.

Válasz: Bár hallgatnátok ma Isten szavára: * „Népem, ne légy kemény szívű.” Vö. 8. vers.

Előénekes: Jöjjetek, örvendezzünk az Úrnak, * és ujjongjunk üdvünk sziklája előtt. Dicsőítő énekkel lépjünk színe elé, * magasztaljuk őt zsoltárt zengve. 

E: Jöjjetek, boruljunk le, hódoljunk előtte, * hulljunk térdre Urunk, Alkotónk előtt. Mert ő a mi Istenünk, * mi pedig az ő népe, és kezére bízott nyáj vagyunk.

E: Bárcsak hallgatnátok ma az ő szavára: * „Ne keményítsétek meg szíveteket, mint egykor Meribánál, Massza napján a pusztában, † ahol atyáitok megkísértettek engem, * próbára tettek, bár látták számos csodámat.”

ALLELUJA Alleluja. 1. szám. A sötétségben lakó népre nagy fényesség áradt, * és világosságot láttak, akik a halál szomorú földjén éltek. Mt 4,16 – 1 D2 tónus. Alleluja.

É5

VÁLASZOS ZSOLTÁR 146,1-2.3-4.5-6 2. tónus.

Válasz: Dicsérjétek az Urat, * aki a megtört szívűeket meggyógyítja. Vö. 3a. vers.

Előénekes: Dicsérjétek az Urat, mert jó dolog őt áldani, * Istenünknek kedves a dicséret. Jeruzsálemet az Úr újjáépíti, * Izrael szétszórt fiait egybegyűjti.

E: Aki a megtört szívűeket meggyógyítja, * és sebeiket bekötözi. A csillagokat számon tartja, * és nevén szólítja valamennyit.

E: Nagy a mi Urunk, nagy az ő hatalma, * bölcsességének nincs határa. A szelídeket magához emeli, * de porig alázza a bűnösöket.

ALLELUJA Alleluja. 4. szám. Krisztus gyengeségünket magára vette, * és betegségeinket ő hordozta. Mt 8,17 – 4g. tónus. Alleluja.

É6

VÁLASZOS ZSOLTÁR 31,1-2.5.11 6. tónus.

Válasz: Te vagy, Uram, menedékem, * a szabadulás örömével veszel körül engem. Vö. 7. vers.

Előénekes: Boldog, akinek az Úr megbocsátotta bűneit, * akinek betakarta gonoszságát. Boldog az, akinek vétkét az Úr fel nem rója, * kinek lelkében nincsen álnokság. 

E: Bűnömet eléd tártam, * nem rejtettem el vétkem előled. Így szóltam: † „Gonoszságomat megvallom, Uram,” * és te megbocsátottad vétkeimet. 

E: Vigadjatok és ujjongjatok, igazak, az Úrban, * és örvendezzen minden tiszta szívű.

ALLELUJA Alleluja. 2. szám. Nagy próféta támadt köztünk, * Isten meglátogatta az ő népét. Lk 7, 16 – 2. tónus. Alleluja.

HAMVAZÓSZERDA

VÁLASZOS ZSOLTÁR 50,3-4.5-6a.12-13.14 és 17 1 D2. tónus.

Válasz: Könyörülj, Urunk, Istenünk, * mert nagy a vétkünk. Vö. 3a vers. Előénekes: Könyörülj rajtam, Istenem! † Mivel irgalmas és jóságos vagy, * töröld el gonoszságomat mérhetetlen irgalmaddal. Mosd le bűnömet teljesen, * és vétkemtől tisztíts meg engem.

E: Gonoszságomat beismerem, * szüntelenül előttem lebeg bűnöm. Egyedül csak ellened vétettem, * ami színed előtt gonosz, olyat tettem.

E: Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, * az erős lelket éleszd fel újra bennem. Ne taszíts el színed elől, * és szent lelkedet ne vond meg tőlem.

E: Üdvösséged örömét add meg újra, * a készséges lelkületet erősítsd meg bennem. Nyisd meg, Uram, ajkamat, * hogy dicséretedet hirdesse ajkam. 

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS Bár hallgatnátok ma Isten szavára: * „Népem, ne légy kemény szívű!” Zsolt 94,8ab 12. tónus.

N1

VÁLASZOS ZSOLTÁR 24, 4bc-5ab. 6-7c. 8-9 8 G. tónus. Válasz: Uram, minden utad irgalom és hűség, * azoknak, kik szövetséged törvényét megtartják. Vö. 10. vers.

Előénekes: Utaidat, Uram, mutasd meg nékem, * ösvényeidre taníts meg engem. Taníts és vezess igazságod szerint, * mert te vagy üdvözítő Istenem.

E: Irgalmasságodról emlékezzél meg, Uram, * és könyörületességedről, mely öröktől való. Jóságodban, Uram, * gondolj rám irgalommal. 

E: Az Úr igazságos és jóságos, * ezért a bűnösöknek is utat mutat. Az alázatost a jóban vezérli, * a szelídet útjára tanítja.

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS Nemcsak kenyérrel él az ember, * hanem minden igével is, mely Isten ajkáról való. Mt 4, 4b. – 2. tónus.

N2

VÁLASZOS ZSOLTÁR 115, 10 és 15. 16-17. 18-19. 4 G. tónus. Válasz: Az Úr színe előtt járok, * az élők földjén. Zsolt 114, 9 

E: Erős az én hitem, bár gyakran mondtam: * „Engem nagyon megaláztak.” Drága dolog az Úr színe előtt * szentjei dicső halála. Hívek: Az Úr színe előtt járok, * az élők földjén.

E: Ó, Uram, én a te szolgád vagyok, * szolgád vagyok és szolgálód gyermeke. Bilincseimet széjjeltörted, † bemutatom néked a dicséret áldozatát, * és az Úr nevét hívom segítségül.

 E: Megadom az Úrnak, amit fogadtam, * egész népének színe előtt. Az Úr házának udvarán, * a te falaid között, Jeruzsálem

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS A fényes felhőből az Atya szózata hallatszott: * „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” Mt 17,5 – 3a. tónus.

N3

VÁLASZOS ZSOLTÁR 18,8.9.10.11 2. tónus.

Válasz: Uram, Istenem, * örök életet adó igéid vannak. Vö. Jn 6,69

Előénekes: Tökéletes az Úr törvénye, * megújítja a lelket. Az Úr tanúságában bízhatunk, * bölcsességet ad a kicsinyeknek.

E: Az Úr végzése igaz, * megvidámítja a szívet. Az Úr parancsa világos, * fényt gyújt a szemnek.

E: Az Úr félelme tiszta: * örökké megmarad. Az Úr ítéletei igazak, * és mind egyaránt jogosak.

E: Értékesebb az aranynál, * és a legdrágább drágakőnél. Édesebb a méznél, * a csorduló lépesméznél.

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, * hogy örökké éljen minden őbenne hívő. Jn 3,16 – 1 D2 tónus.

N4

VÁLASZOS ZSOLTÁR 136,1-2.3.4-5.6 4g. tónus. Válasz: Ragadjon ínyemhez a nyelvem, * ha nem emlékezem meg rólad. 6. vers. Előénekes: Babilon folyói mellett ültünk és sírtunk, * Sion városára emlékeztünk. Hárfáinkat fűzfákra függesztettük, * azon a földön.

E: Mert akik elhurcoltak minket, * dalt akartak hallani tőlünk. Elnyomóink öröméneket követeltek tőlünk: * „Daloljatok nekünk Sion dalaiból!” 

E: Hogyan dalolhatnánk az Úr énekeit * az idegen földön? Ha elfelednélek téged, Jeruzsálem, * száradjon el a jobb kezem!

E: Ragadjon ínyemhez a nyelvem, * ha nem emlékezem meg rólad. Ha nem Jeruzsálemet tartom * legfőbb örömömnek.

 EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, * hogy örökké éljen minden őbenne hívő. Jn 3,16 – 1D2 tónus. 

N5

VÁLASZOS ZSOLTÁR 50,3-4.12-13.14-15. 1 D2 tónus.

Válasz: Istenem, kérlek téged, * teremts bennem tiszta szívet. Vö. 12a. vers.

Előénekes: Könyörülj rajtam, Istenem, † mivel irgalmas és jóságos vagy, * töröld el gonoszságomat mérhetetlen irgalmaddal. Mosd le bűnömet teljesen, * és vétkemtől tisztíts meg engem.

E: Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, * az erős lelket éleszd fel újra bennem. Ne taszíts el színed elől, * és szent lelkedet ne vond meg tőlem.

E: Üdvösséged örömét add meg újra, * a készséges lelkületet erősítsd meg bennem. Megtanítom utaidat a vétkeseknek, * és a bűnösök hozzád térnek. 

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS Jézus mondja: † „Aki nékem szolgál, az engem kövessen, * és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám.” Jn 12,26 – 1 D2 tónus.

VIRÁGVASÁRNAP

VÁLASZOS ZSOLTÁR 21,8-9.17-18a.19-20.23-24 2. tónus.
Válasz: Istenem, Istenem, * miért hagytál el engem? Vö. 2a. vers.
Előénekes: Aki csak rám néz, mind kinevet, * elhúzza száját, fejét csóválja.
Az Úrban remélt, hát mentse meg, * ha szereti őt, szabadítsa meg.

E: Kutyák falkája vett körül, * gonosztevők serege szorongat engem.
Átlyuggatták kezemet és lábamat, * megszámlálhatom minden csontomat.

E: Elosztják maguk közt ruhámat, * és köntösömre sorsot vetnek.
Te azonban, Uram, ne maradj távol, * erősségem siess és segíts.

E: Hirdetni fogom nevedet testvéreim előtt, * a gyülekezetben dicsőítelek téged.
Ti, akik félitek az Urat, áldjátok, † magasztaljátok őt, Jákob fiai, Izrael minden gyermeke félje őt.

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS Krisztus engedelmes lett értünk mindhalálig, * mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta, †* és olyan nevet adott neki, * amely fölötte áll minden névnek. Fil 2,8-9 – 7b. tónus.

SZENTJÓZSEF

VÁLASZOS ZSOLTÁR 88,2-3.4-5.27 és 29 6. tónus.

Válasz: Dávid ivadéka * fennmarad mindörökké.

Előénekes: Az Úr irgalmáról énekelek örökkön-örökké, * hűségedet nemzedékről nemzedékre hirdeti ajkam, így szóltál: † „Irgalmam szilárdan áll mindörökké.” * Valóban, a te hűséged erős, miként a mennybolt. 

E: Választottammal szövetséget kötöttem, * megesküdtem szolgámnak, Dávidnak. Megerősítem ivadékodat örökre, * és megszilárdítom trónodat nemzedékről nemzedékre.

E: így szólít engem: „Atyám vagy nékem, * Istenem és üdvöm sziklája.” „Irgalmam iránta örökké megmarad, * szövetségem hűsége nem szűnik meg.” 

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS Boldogok, akik házadban élnek, Istenem! * Mindörökké dicsérnek téged. Zsolt 83,5 1 D2. tónus Nagyböjti időn kívül az elejéhez és a végéhez hozzáadandó: Alleluja. 1. szám.

GYÜMÖLCSOLTÓ

VÁLASZOS ZSOLTÁR 39,7-8a.8b-9.10-11 7 b. tónus.

Válasz: Íme, eljövök, Uram, * hogy megtegyem a te akaratodat. 8a és 9a. Vers.

Előénekes: Sem véres, sem ételáldozat nem kellett neked, * fülemet azonban megnyitottad. Nem követeltél égő- és engesztelő áldozatot, * így szóltam akkor: „Íme, eljövök.” Hívek: Íme, eljövök, Uram, * hogy megtegyem a te akaratodat.

E: „A könyvtekercsben rólam írva áll, * hogy akaratodat teljesítsem. Erre vágyom, Istenem, * törvényed szívemet örömmel tölti el.”

E: Igazságodat hirdetem a nagy közösségben, * ajkam el nem hallgat, Uram, jól tudod. Igazságodat nem rejtettem el szívem mélyén, * hűségedet és segítségedet elbeszéltem. 

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS Az Ige emberré lett, és itt élt köztünk, * és láttuk az ő dicsőségét. Jn 1,14ab 4 g. tónus. Nagyböjti időn kívül az elejéhez és a végéhez hozzáadandó: Alleluja. 4. szám.

NAGYCSÜTÖRTÖK

VIGÍLIA:

VÁLASZ: Áraszd ránk irgalmadat Urunk, hogy mindenkor ujjongjunk.

e: Taníts meg számot vetni napjaink számával…

ALLELUJA: Boldogok a lélekben szegények

………………………………………………………………………………………..

VÁLASZOS ZSOLTÁR 115,12-13.15-1abc.17-18. 7b. tónus.

Válasz: Az áldás kelyhe, amelyet nekünk adtál, * Krisztus vérében részesít minket. Vö. 1 Kor 10, 16.

Előénekes: Az Úrnak mit adhatnék, * mindazért, amit nékem adott? Veszem az üdvösség kelyhét, * és az Úr nevét hívom segítségül.

E: Drága dolog a Úr színe előtt, * szentjei dicső halála. Szolgád vagyok, Uram, és szolgálód gyermeke, * bilincseimet széjjel törted.

E: Bemutatom néked a dicséret áldozatát, * és az Úr nevét hívom segítségül. Megadom az Úrnak, amit fogadtam, * egész népének színe előtt.

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS Jézus mondja: † „Új parancsot adok nektek. * Szeressétek egymást, ahogy én szeretlek titeket.” Jn 13, 34 – 8 G. tónus.

NAGYPÉNTEK

VÁLASZOS ZSOLTÁR 30,2 és 6.12-13.15-16.17 és 25 2. tónus.

Válasz: Atyám, Istenem, * kezedbe ajánlom lelkemet.

Előénekes: Te vagy, Uram, én reményem: † ne hagyj soha szégyent érnem, * igaz voltodban szabadíts meg engem. Uram, kezedbe ajánlom lelkemet, * megváltottál engem, hűséges Istenem.

E: Ellenségeimnek gúny tárgya lettem, † szomszédaimnak szégyene, barátaimnak félelme, * kitérnek előlem, akik az utcán látnak. Szívükben elfelednek, mintha meghaltam volna, * olyanná lettem, mint az összetört edény. 

E: Én azonban benned remélek, Uram, * azt mondom: „Te vagy Istenem, kezedben van sorsom.” Ragadj ki az ellenség kezéből, * és azoktól, akik üldöznek engem.

E: Ragyogjon fel arcod szolgád fölött, * irgalmasságodban szabadíts meg engem. Legyetek bátrak, és erős szívűek, * mind, akik reménykedtek az Úrban.

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS Krisztus engedelmes lett értünk mindhalálig, * mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta, † és olyan nevet adott neki, * amely fölötte áll minden névnek. Fil 2,8-9 – 7b. tónus.

NAGYSZOMBAT

1.Áraszd ránk lelkedet Istenünk, újítsd meg a föld színét.

2.Zs 15. Védelmezz engem Istenem, hiszen tebenned bízom

3.Zs 135. Énekeljünk az Úrnak, mert dicsőség övezi.

4.zs.29. Dicsőítelek Uram, mivel megmentettél engem

5. zs.12 Örömmel merítsetek vizet az üdvösség forrásaiból.

6. zs.18 Uram Istenem örök életet adó igéid vannak.

7. zs.41 Mint szarvasgím a források vizére, úgy sóvárog utánad a lelkem Istenem.

HÚSVÉTVASÁRNAP

VÁLASZOS ZSOLTÁR 117,1-2.16ab-17.22-23 6. tónus.

Válasz: Ezt a napot az Úristen adta: * örvendjünk és vigadjunk rajta. Vö. 24. vers. Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja. 6. szám.

Előénekes: Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, * mivel irgalma örökké megmarad. Mondja Izrael háza, hogy jó az Isten, * mivel irgalma örökké megmarad.

E: Az Úr jobb keze erősnek bizonyult: * az Úrnak jobbja fölemelt engem. Nem halok meg, hanem élek, * és hirdetem az Úr nagy tetteit. 

E: A kő, amelyet az építők félredobtak, * íme, az vált szegletkővé. Mindezt az Úr vitte végbe, * csodálatra méltó a mi szemünkben. 

ALLELUJA Alleluja. 2. szám. Krisztus, a mi húsvéti Bárányunk már feláldozta magát. * Üljük meg tehát az Úrral a húsvéti lakomát. 1Kor 5,7b-8a – 2. tónus. Alleluja.

HÚSVÉTHÉTFŐ

VÁLASZOS ZSOLTÁR: 15,1-2a és 5.7-8. 9-10. 11 1 D2 tónus.

Válasz: Védelmezz engem, Istenem, * hiszen tebenned bízom.

Előénekes: Istenem, oltalmazz engem, mert benned bízom! * Azt mondom Uramnak: „Istenem te vagy nékem.” Istenem az én osztályrészem és sorsom kelyhe: * örökségemet tőle várom.

E: Áldom az Urat, mert tanácsot adott nekem, * éjjel-nappal erre tanít szívem mélye. Mindenkor Istent tartom szemem előtt; * jobbomon ő áll, semmitől sem félek.

E: Örvend a szívem, és dalt zeng a lelkem, * sőt testem is megnyugszik bízva. Mert nem hagyod lelkem az alvilág mélyén, * és testemnek romlás nem árthat.

E: Megmutatod nekem az élet útját, * és a végtelen boldogságot, midőn szent orcád látom. Gyönyörűségre hívtál engem, * jobbod mellett szünet nélkül.

ALLELUJA Alleluja. 5. szám. Ezt a napot az Úristen adta. * Örvendjünk és vigadjunk rajta! Zsolt 117,24 – 5. tónus. Alleluja.

H2

VÁLASZOS ZSOLTÁR 117,2-4.16ab-18.22-24 6. tónus.

Válasz: Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, * mivel irgalma örökké megmarad.

Előénekes: Mondja Izrael háza, hogy jó az Isten, * mivel irgalma örökké megmarad. Mondja Áron papi háza is, * mivel irgalma örökké megmarad. Mondják, akik félik az Urat, * mivel irgalma örökké megmarad.

E: Az Úr jobb keze erősnek bizonyult, * az Úrnak jobbja fölemelt engem. Nem halok meg, hanem élek, * és hirdetem az Úr nagy tetteit. Megfenyített az Úr és megpróbált, * de nem adott halálra engem

E: A kő, amelyet az építők félredobtak, * íme, az vált szegletkővé. Mindezt az Úr vitte végbe, * csodálatra méltó a mi szemünkben. Ezt a napot az Úristen adta, * örvendjünk és vigadjunk rajta.

 ALLELUJA Alleluja. 5. szám. Jézus mondja: † „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. * Boldogok, akik nem láttak, és mégis hittek.” Jn 20, 29 – 5. tónus. Alleluja.

H3

 VÁLASZOS ZSOLTÁR 4,2.4.7.9 

Válasz: Ragyogtasd ránk, Uram, * arcod fényességét! 

Előénekes: Midőn segítségül hívtalak, * meghallgattál engem, igazságom Istene. Szorult helyzetemben megsegítettél engem; * könyörülj rajtam, és hallgasd meg imámat. 

E: Tudjátok meg: † Az Úr csodásan megmenti hívét; * meghallgat az Úr, ha hozzá kiáltok. 

E: Mondják sokan: † „Ki részesít jóban minket?” Ragyogtasd ránk, Uram, arcod fényességét!

E: Alig térek nyugovóra, békében elalszom, * mert egyedül te adsz nékem biztonságot, Uram. 

 ALLELUJA Alleluja. 6. szám. Urunk, Jézus, tárd fel nekünk az Írások értelmét! * Hadd lángoljon a szívünk, midőn tanítasz minket! Lk 24,32 – 6. tónus. Alleluja.

H4

VÁLASZOS ZSOLTÁR 117,1 és 8-9.21-23.26 és 28cd és 29 6. tónus. Válasz: A kő, amelyet az építők félredobtak, * íme, az lett szegletkővé.

 Előénekes: Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, * mivel irgalma örökké megmarad! Jobb az Úrnál keresni oltalmat, * mint emberekben bizakodni. Jobb az Úrnál keresni oltalmat, * mint hatalmasokban reménykedni.

E: Hálát adok, mert meghallgattál engem, * te lettél az én szabadítóm. A kő, amelyet az építők félredobtak, * íme, az vált szegletkővé. Mindezt az Úr vitte végbe, * csodálatra méltó a mi szemünkben. 

E: Áldott, aki jön az Úr nevében, * az Úr házából megáldunk titeket. Hálát adok néked, te vagy Istenem, * magasztallak, Istenem, téged. Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, * mivel irgalma örökké megmarad.

ALLELUJA Alleluja. 8. szám. Jézus mondja: † „Én vagyok a jó Pásztor, * Ismerem juhaimat, és juhaim ismernek engem.” Jn 10,14 – 8 G. tónus. Alleluja.

H5

VÁLASZOS ZSOLTÁR 21,26b-27.28 és 30.31-32 2. tónus.

Válasz: Dicsérlek téged, Istenem, * szent néped körében. Vö. 26a. vers. Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja. 2. szám.

Előénekes: Az istenfélők előtt, * teljesítem fogadalmam. Egyenek a szegények és lakjanak jól, † áldják az Urat mind, akik keresik, * „Szívük élni fog mindörökké”. 

E: A föld határai megemlékeznek erről és az Úrhoz térnek, * leborul előtte a nemzetek minden családja. Egyedül őt imádják mind, akik a földben alszanak, * hódoljanak előtte mind, akik a porba visszatérnek. 

E: Neki él az én lelkem, * és neki fog szolgálni nemzetségem. Beszéljenek az Úrról a jövendő nemzedéknek, † igazságát hirdessék a születendő népnek: * „Mindezt az Úr cselekedte!” 

ALLELUJA Alleluja. 10. szám. Jézus mondja: † „Maradjatok bennem, és én bennetek, * aki énbennem marad, bőséges termést hoz.” Jn 15,4a. 5b – 10. tónus. Alleluja. Jn 15,1-8 †

H6

VÁLASZOS ZSOLTÁR 97,1.2-3ab.3cd-4 6. tónus. 

Válasz: Az Úr megmutatta üdvösségét * a nemzetek színe előtt. Vö. 2b. vers.

Előénekes: Zengjetek az Úrnak új éneket, * csodálatra méltó, amitművelt. Diadalt aratott jobbjával, * győzelmet szentséges karjával.

 E: Az Úr megmutatta szabadító erejét, * igazságosságát feltárta a népek előtt. Emlékezetébe idézte jóságát és hűségét, * Izrael népe iránt.

E: Meglátta a föld minden határa, * Istenünk szabadulást hozott nékünk. Minden földek, zengjetek az Úrnak öröméneket, * ujjongjatok és zsoltárt mondjatok. 

ALLELUJA Alleluja. 8. szám. Jézus mondja: † „Aki szeret engem, megfogadja szavamat, * Atyám is szeretni fogja, és hozzá költözünk.” Jn 14, 23 – 8 G. tónus. Alleluja.

H7

Válasz: Urunk Istenünk, a mennyben állította fel trónusát.

E: Áldjad én lelkem az Urat, egész bensőm az ő szent nevét áldja.

Alleluja: Jézus mondja: Nem hagylak árván titeket.

URUNK MENNYBEMENETELE

VÁLASZOS ZSOLTÁR 46,2-3.6-7.8-9 5. tónus. Válasz: Ujjongás közt ment föl Isten, * az Úr égbe emelkedett harsonaszóval. 

Előénekes: Tapsoljatok, nemzetek, mindnyájan, * ujjongjatok Istennek dicsérő szóval. Mert félelmetes az Úr, a fölséges Isten, * nagy király az egész földön. 

E: Ujjongás közt ment föl Isten, * az Úr égbe emelkedett harsonaszóval. Zengjetek dalt Istenünknek, zengjetek, * zengjetek dalt királyunknak, zsoltárt zengjetek!

 E: Mivel Isten az egész föld királya, * bölcsességgel neki éneket zengjetek. Isten országol a nemzetek fölött, * szent trónusán ül az Isten.

 ALLELUJA Alleluja. 5. szám. Jézus mondja: † Menjetek, tegyetek tanítványommá minden népet! Én veletek vagyok a világ végéig. Mt 28, 19a. 20b – 5. tónus. Alleluja.

PÜNKÖSD

VÁLASZOS ZSOLTÁR 103,1ab és 24ac.29bc-30.31 és 34 8 G. tónus. Válasz: Áraszd ránk Lelkedet. Istenünk: * újítsd meg a föld színét. Vö. 30. vers. 

Előénekes: Mondj áldást, lelkem, az Úrnak! * Nagy vagy nagyon, én Uram, Istenem. Mily sokrétű a te műved, Uram! * teremtményeid betöltik a földet.

E: Ha megvonod éltető erődet, * elpusztulnak és a porba térnek. Ám, ha újra kiárasztod lelkedet, életre kelnek, * és a föld színét megújítod. 

E: Dicsőség legyen az Úrnak örökkön-örökké, * örül az Úr minden művének. Legyen előtte kedves az énekem, * gyönyörűségemet őbenne találom. 

ALLELUJA Alleluja. 8. szám. Jöjj el, Szentlélek Isten, † töltsd el híveid szívét, * és szereteted tüzét gyullaszd föl bennünk! – 8 G. tónus. Alleluja. Jn 20,19-23 †

SZENTHÁROMSÁG

VÁLASZOS ZSOLTÁR 32,4-5.6 és 9.18-19.20 és 22 5. tónus.

Válasz: Boldog az a nemzet, * melyet az Úr örökbe fogadott. 12b. vers.

Előénekes: Sziklaszilárd az Úr igéje, * minden tettét hűség vezeti. Az igazlelkűséget és a törvényt szereti, * telve van a föld az Úr irgalmával.

E: Az Úr szavára lett a mennybolt, * szája lehelletére a csillagok ezrei. Mert csak szólt és meglettek, * parancsolt és létrejöttek.

E: Az istenfélőkre ügyel az Úr szeme, * akik bíznak az ő irgalmában. Megmenti lelküket a haláltól, * és táplálja őket éhínség idején.

E: Az Úrra hagyatkozik lelkünk, * ő a segítőnk, és ő a mi oltalmunk. Kegyes szemed legyen rajtunk, * tebenned van bizodalmunk. 

ALLELUJA Alleluja. 1. szám. Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek: * Istennek, aki van, aki volt, és aki eljön újra. Vö. Jel 1,8 – 9. tónus. Alleluja.

ÚRNAPJA

VÁLASZOS ZSOLTÁR 115, 12-13. 15 és 1 abc. 17-18 7b. tónus. Válasz: Veszem az üdvösség kelyhét, * és az Úr nevét hívom segítségül.

Előénekes: Az Úrnak mit adhatnék, * mindazért, amit nékem adott? Veszem az üdvösség kelyhét, * és az Úr nevét hívom segítségül.

E: Drága dolog az Úr színe előtt, * szentjei dicső halála. Szolgád vagyok, Uram, és szolgálód gyermeke, * bilincseimet széjjeltörted.

E: Bemutatom néked a dicséret áldozatát, * és az Úr nevét hívom segítségül. Megadom az Úrnak, amit fogadtam, * egész népének színe előtt. 

ALLELUJA Alleluja. 5. szám. Jézus mondja: † „Én vagyok az égből szállott élő kenyér. * Aki eszik ebből a kenyérből, örökké élni fog.” Jn 6,51 – 5. tónus. Alleluja.

JÉZUS SZENT SZÍVE

VÁLASZOS ZSOLTÁR Iz 12,2-3.4bcd.5-6 4g. tónus.

Válasz: Örömmel merítsetek vizet * az üdvösség forrásaiból. Vö. 3. vers. Előénekes: Íme, Isten az én üdvösségem, * bízom benne és nem félek. Mert az Úr az én erősségem és dicsőségem, * ő lett nékem szabadulásom. 

E: Adjatok hálát az Úrnak, * magasztaljátok az ő nevét. A népek közt hirdessétek tetteit, * emlékezzetek meg arról, hogy Fölséges az ő neve.

E: Zengjetek dalt az Úrnak, mert csodás dolgokat művelt: * tudja meg az egész világ! Ujjongjatok és dicséretet mondjatok Sion lakói, * mert nagy a ti körötökben Izrael szentje. 

ALLELUJA Alleluja. 2. szám. Vegyétek magatokra igámat és tanuljatok tőlem, * mert szelíd vagyok és alázatos szívű! Mt 11, 29ab – 2. tónus. Alleluja.

Vagy: Alleluja. 8. szám. Isten öröktől fogva szeret minket, * és Fiát küldte engesztelésül a mi bűneinkért. 1Jn 4,10b – 8 G. tónus. Alleluja.

É9

válasz: Örvendjetek Istennek, a mi segítőnknek!

E: Csendüljön zsoltár, hozzatok dobot lágy hangú hárfát citerával…

Alleluja: Uram a te szavad igazság, tégy szentté minket igazságod által.

É10

VÁLASZOS ZSOLTÁR 129.1-2.3-4ab.4c-6

Válasz: Az Úrnál az irgalom, * és bőséges a megváltás nála. 7. vers. Előénekes: A mélységből kiáltok, Uram, hozzád, * Istenem, hallgass a szómra. Füled figyeljen fel * könyörgő szavamra.

E: Ha számon tartod a vétkeket, Uram, * Uram, ki az, aki előtted megállhat? De nálad bocsánatot nyer a vétek, * ezért félve tisztelünk téged.

E: Tebenned remélek, Uram, * és igédben reménykedik lelkem. Lelkem várja az Urat, * jobban, mint éji őr a hajnalt.

E: Jobban, mint éji őr a hajnalt, * várja az Urat Izrael. Mert az Úrnál az irgalom,

ALLELUJA „Most vetik ki e világ fejedelmét – mondja az Úr, * és én, midőn a földről magasba emelnek, mindeneket magamhoz vonzok.” Jn 12,31b-32 – 5. tónus.

É11

VÁLASZOS ZSOLTÁR 91,2-3.13-14.15-16 5. tónus. Válasz: Mennyire jólesik nékem, * tégedet, Uram, hálával dicsérnem. Vö.2a. vers. Előénekes: Jó dolog az Urat dicsérni, * nevednek, ó fölsége éneket zengeni. Irgalmadat hajnalban hirdetni, * és egész éjszaka hűségedet. 

E: Virul az igaz, akár a pálma, * s úgy növekszik, mint a Libanon cédrusa. Az Úr házában ültették el őket, * Istenünk csarnokában virágzanak. 

E: Még öregkorukban is gyümölcsöt hoznak, * telve vannak bőséges élettel. Hogy hirdessék: „Igaz az Isten, * ő a menedékem, hamisság nincsen benne.” 

ALLELUJA Alleluja. 5. szám. Isten igéje a mag, Krisztus a magvető, * mindaz, ki reá talál, örökké élni fog. – 5. tónus. Alleluja.

É12

VÁLASZOS ZSOLTÁR 106,23-24.25-26.28-29.30-31 8 G. tónus. Válasz: Adjatok hálát az Úrnak, * mivel irgalma örökké megmarad. 1. vers.

Előénekes: Akik hajóikon tengerre szálltak, * a nagy vizeken végezték munkájukat, azok látták az Úr nagy tetteit, * a mély tengeren szemlélték csodáit.

E: ZS Felemelkedtek az égig, majd a mélységbe zuhantak, * nagy veszedelmükben kétségbe estek.

E: Gyötrelmükben felkiáltottak az Úrhoz, * aki szorongatásukból kihozta őket. Szellővé csendesítette a vihart, * hullámai elcsitultak.

E: Örvendeztek, mert csendesség támadt, * és a várvavárt révbe vezette az őket. Nagy jóságáért adjatok hálát az Úrnak, * az emberek fiaival tett nagy csodáiért.

ALLELUJA Alleluja. 2. szám. Nagy próféta támadt köztünk, * Isten meglátogatta az ő népét. Lk 7,16 – 2. tónus. Alleluja.

É13

VÁLASZOS ZSOLTÁR 29, 2 és 4. 5-6, 11 és 12a és 13b 6. tónus. Válasz: Dicsőítelek, Uram, * mivel megmentettél engem. Vö. 2. vers. Előénekes: Dicsőítelek, Uram, mivel megmentettél engem, * nem engedted, hogy ellenségeim ujjongjanak rajtam. Uram, lelkemet kihoztad a halál országából, * életben tartottál, nehogy sírba szálljak.

E: Zsoltárt zengjetek az Úrnak, ti, az ő szentjei, * és dicsérjétek az ő szent nevét. Mert haragja csak egy pillanat, * de jósága végigkísér egész életünkön.

E: Ha este meg is látogat a sírás, * reggelre az öröm visszatér. Meghallgatott az Úr, és megkönyörült rajtam, * az Úr lett az én segítségem.

E: Sírásomat örömre fordítottad; * Uram, Istenem, magasztallak mindörökké. H: Dicsőítelek, Uram, * mivel megmentettél engem.

ALLELUJA Alleluja. 12. szám. Üdvözítőnk, Jézus Krisztus, győzött a halálon, * és az evangéliumban felragyogtatta az örök életet. Vö. 2Tim 1,10 – 12. tónus. Alleluja.

KERESZTELŐ JÁNOS

VÁLASZOS ZSOLTÁR 138,1-3.13-14ab.14c-15 5. tónus.

Válasz: Hálát adok neked, * hogy oly csodásán alkottál! 14a. vers. Előénekes: Uram, te megvizsgálsz, és jól ismersz engem, * tudod, ha leülök, vagy ha fölkelek. Gondolataimat messziről is ismered, † szemmel tartod jártomat-keltemet, * jól látod minden utamat.

E: Egész bensőmet te alkottad, * anyám méhében te szőttél egybe engem. Magasztallak, hogy oly csodásán alkottál, † csodálatos minden műved, * lelkem jól tudja mindezt.

E: Csontjaim nem voltak rejtve előtted, † amikor létrejöttem a rejtek ölén, * és megformáltál az anyaföld mélyében.

ALLELUJA Alleluja. 6. szám. Téged pedig, gyermek, a fölséges Isten prófétájának fognak mondani, * mert az Úr előtt jársz, egyengetni az ő útját. Lk 1,76 Alleluja. 6. tónus.

PÉTER-PÁL

VÁLASZOS ZSOLTÁR 33,2-3.4-5.6-7.8-9 4 g. tónus.

Válasz: Az Úr kiragadott engem * minden rettegésből! 9a. vers.

Előénekes: Minden időben áldom az Urat, * dicséretét szüntelenül zengi ajkam. Lelkem az Úrban dicsekszik, * hallják meg ezt a szelídek és örvendezzenek.

E: Magasztaljátok az Urat énvelem, * dicsőítsük az ő nevét mindnyájan. Kerestem az Urat, és ő meghallgatott engem, * és kiragadott minden rettegésből. H: Az Úr kiragadott engem * minden rettegésből!

E: Megvilágosultok, ha az Úrra néztek, * és arcotokat nem éri szégyen. Az Úr meghallgatta a szegényt, aki hozzá kiáltott, * és minden szorongatásából kiszabadította.

E:Az Úr angyala minden istenfélőt körülsáncol, * és megszabadítja őt. ízleljétek és lássátok, milyen édes az Úr, * boldog az az ember, aki őbenne bízik. 

ALLELUJA Alleluja. 7. szám. Te Péter vagy, és e sziklára építem Egyházam, * s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Mt 16,18 7 b. tónus. Alleluja

SARLÓS BOLDOGASSZONY

VÁLASZOS ZSOLTÁR Iz 12,2-3.4bcd.5-6 4 g. tónus.

Válasz: Nagy a ti körötökben * Izrael szentje! 6 b. vers.

Előénekes: íme, Isten az én üdvösségem, * bízom benne, és nem félek. Mert az Úr az én erősségem és dicsőségem, * ő lett nékem szabadulásom. Örömmel meríttek majd vizet * az üdvösség forrásaiból.

E: Adjatok hálát az Úrnak, * magasztaljátok az ő nevét. A népek közt hirdessétek tetteit, * emlékezzetek meg arról, hogy Fölséges az ő neve. 

E: Zengjetek dalt az Úrnak, mert csodás dolgokat művelt: * tudja meg az egész világ! Ujjongjatok és dicséretet mondjatok, Sion lakói, * mert nagy a ti körötökben Izrael szentje. 

ALLELUJA Alleluja. 5. szám. Boldog vagy, Szűz Mária, † mert hitted, hogy beteljesedik mindaz, * amit az Úr mondott néked. Vö. Lk 1,45 5. tónus. Alleluja.

É14

VÁLASZOS ZSOLTÁR 122,1-2a.2bcd.3-4 2. tónus.

 Válasz: Szemünk az Úrra tekint, * amíg csak meg nem könyörül rajtunk. 2cd. vers.

 Előénekes: Szememet hozzád emelem, * hozzád, aki a mennyben lakozol. Íme, miként a szolgák szeme * uruk kezére figyel.

 E: Miként a szolgálók szeme úrnőjük kezére, * úgy tekintünk Urunkra, Istenünkre, * amíg csak meg nem könyörül rajtunk.

 E: Könyörülj rajtunk, Uram, könyörülj rajtunk, * mert igen elteltünk gyalázattal. Túlságosan megtelt a lelkünk * a dúslakodók gúnyolódásával és a kevélyek megvetésével.

ALLELUJA Alleluja. 7. szám. Az Úr Lelke van rajtam, * elküldött, hogy a szegényeknek örömhírt vigyek. Lk 4,18 – 7b. tónus. Alleluja.

É15

VáLASZOS ZSOLTÁR 84,9ab-10.11-12.13-14 1 D2 tónus. Válasz: Urunk, mutasd meg nekünk irgalmas szívedet, * és üdvösségünket add meg nékünk! Vö. 8. vers.

Előénekes: Hadd halljam, mit mond az én Uram, Istenem, * mert népének és szentjeinek békét ígér. Az istenfélőkhöz valóban közel az üdvösség, * hogy országukba dicsőség költözzék.

E: Irgalom és hűség majd egymásra lelnek, * csókot vált az igazság és a béke. A földből a hűség kisarjad, * és az igazságosság tekint le az égből. 

E: Az Úrjóságát megmutatja, * földünk is meghozza termését. Igazság jár az Úr előtt, * és béke a lába nyomában. 

ALLELUJA Alleluja. 7. szám. Urunk Jézus Krisztus Atyja világosítsa meg lelki szemünket, * hogy megértsük, mily reménységre hívott minket. Vö. Ef 1,17-18 – 7b. tónus. Alleluja

É16

VÁLASZOS ZSOLTÁR 22,1-3a.3b-4.5.6 9. tónus. Válasz: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom. 1. vers. 

Előénekes: Az Úr nékem pásztorom: * ínséget nem kell látnom. Zöldellő mezőkön terelget engem, * csendes vizekhez vezet és lelkemet felüdíti. 

E: Az igazság ösvényén vezet engem, * ahogyan ő megígérte. A halál sötét völgyében sem félek, mert ott vagy vélem, * biztonságot ad vessződ és pásztorbotod. 

E: Számomra asztalt terítettél, * hogy üldözőimet szégyen érje. Fejemet megkented olajoddal, * serlegemet csordultig megtöltötted. 

E: Jóságod és irgalmad nyomon követ * életemnek minden napján. Otthonom lesz az Isten háza, * mindörökké szünet nélkül.

ALLELUJA Alleluja. 1. szám. Jézus mondja: † „Juhaim hallgatnak szavamra, * ismerem őket és a nyomomban járnak.” Jn 10, 27 – 1D2 tónus. Alleluja

É17

VÁLASZOS ZSOLTÁR 144, 10-11. 15-16. 17-18 5. tónus.

Válasz: Megnyitod kezedet, Istenem, * és táplálsz minket. Vö. 16. vers. Előénekes: Magasztaljon téged, Uram, minden műved, * szentjeid áldást mondjanak. Országod dicsőségéről szóljanak, * és hatalmadat mindenek hirdessék. 

E: Mindeneknek szeme bízón rád tekint, * és te enni adsz nekik kellő időben. Megnyitod kezedet, * és javaiddal eltöltesz minden élőt.

E: Igazságos az Úr minden útján, * és szent minden művében. Közel van az Úr mindazokhoz, akik őt hívják, * akik hozzá kiáltanak igaz szívvel. 

ALLELUJA Alleluja. 2. szám. Nagy próféta támadt köztünk, * Isten meglátogatta az ő népét. Lk 7,16 – 2. tónus. Alleluja.

É18

VÁLASZOS ZSOLTÁR 77, 3 és 4bc. 23-24. 25 és 54 2. tónus.

Válasz: Mennyei kenyeret * adott nékik az Úr. 24b. vers.

Előénekes: Hallottuk Isten nagyszerű tetteit, * amint atyáink elmondták nékünk. Hirdetjük a jövő nemzedéknek az Úr dicsőségét és erejét, * a csodákat, amelyeket véghezvitt.

E: Parancsot adott a felhőknek odafönn, * és az ég kapuit megnyitotta. Eledelül mannát hullatott, * mennyei kenyeret adott nékik.

E: Angyalok kenyerét ette az ember, * eledelt küldött nékik bőséggel. Bevezette őket szent hegyére, * a hegyre, melyet jobbja szerzett nékik.

ALLELUJA Alleluja. 2. szám . Nemcsak kenyérrel él az ember, * hanem minden igével is, mely Isten ajkáról való. Mt 4, 4b – 2. tónus. Alleluja 

É19

VÁLASZOS ZSOLTÁR 33, 2-3. 4-5. 6-7. 8-9 4g. tónus.

Válasz: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr! 9a. vers.

Előénekes: Minden időben áldom az Urat, * dicséretét szüntelenül zengi ajkam. Lelkem az Úrban dicsekszik, * hallják meg a szelídek és örvendezzenek.

E: Magasztaljátok az Urat énvelem, * dicsőítsük az ő nevét mindnyájan. Kerestem az Urat, és ő meghallgatott engem, * és kiragadott minden rettegésből. 

E: Megvilágosultok, ha az Úrra néztek, * és arcotokat nem éri szégyen. Az Úr meghallgatta a szegényt, aki hozzá kiáltott, * és minden szorongatásából kiszabadította.

E: Az Úr angyala minden istenfélőt körülsáncol, * és megszabadítja őt. Ízleljétek és lássátok, milyen édes az Úr, * boldog az az ember, aki őbenne bízik.

ALLELUJA Alleluja. 5. szám. Jézus mondja: † „Én vagyok az égből szállott élő kenyér, * aki eszik ebből a kenyérből, örökké élni fog.” Jn 6, 51 – 5. tónus. Alleluja.

URUNK SZÍNEVÁLTOZÁSA

VÁLASZOS ZSOLTÁR 96,1-2.5-6.9 6. tónus.

Válasz: Király az Úr! * Legfölségesebb az egész világon! 1 a és 9a vers. Előénekes: Király az Úr! † * ujjongjon a föld, * és örvendjen minden sziget! Homály és felhő lebegi őt körül, * trónját jog és igazság tartja szilárdan.

E: A földkerekséget bevilágítják villámai, * a föld látja és beléremeg. A hegyek viaszként szétfolynak az Úr arca előtt, * az egész föld az Úr színe előtt.

E: Igazságosságát hirdetik az egek, * és dicsőségét meglátják a népek. Mert te vagy, Uram, a legfölségesebb az egész világon, * messze fölségesebb vagy minden istennél!

ALLELUJA Alleluja. 4. szám. Ez az én szeretett Fiam, akiben nekem kedvem telik, * őt hallgassátok! Mt 17,5c – 4G.tónus. Alleluja.

NAGYBOLDOGASSZONY

VÁLASZOS ZSOLTÁR 44, 10bc. 11. 12ab. 16 11. tónus.

Válasz: Uram, jobbodon áll a királynő * arannyal átszőtt ruhában. Előénekes: Jobbodon áll a királynő, * Ofir aranyával ékesítve.

E: Halljad, leányom, figyelj szavamra, * felejtsd el népedet és atyád házát. 

E: Szépségedet kívánja a király, * mert ő a te urad, hódolj előtte.

E: Ujjongó örömmel vonulnak, * bevonulnak a király házába. 

ALLELUJA Alleluja. 5. szám. Máriát fölvette az Úr a mennybe. * Örvendezik az angyalok kórusa. – 5. tónus. Alleluja. 

É20

VÁLASZOS ZSOLTÁR 33, 2-3. 10-11. 12-13. 14-15 4g. tónus. Válasz: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr! 9a. vers.

Előénekes: Minden időben áldom az Urat, * dicséretét szüntelenül zengi ajkam. Lelkem az Úrban dicsekszik, * hallják meg a szelídek és örvendezzenek! Hívek:

E: Féljétek az Urat, ti szentjei, * mert semmit sem nélkülöznek az istenfélők. A gazdagok nyomorognak és éheznek, * de akik az Urat keresik nem szűkölködnek. H: 

E: Jertek, fiaim, és hallgassatok engem, * az Úr félelmére tanítlak titeket. Ki az az ember, aki élni vágyik, * és szeretne jó napokat látni? H: 

E: Tartóztasd nyelvedet a rossztól, * ajkad ne szóljon hamisságot. Fordulj el a rossztól és a jót cselekedd, * keresd a békét és azt kövessed. 

ALLELUJA Alleluja. 10. szám. Jézus mondja: † „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, * az énbennem marad és én őbenne.” Jn 6,56 – 10. tónus. Alleluja.

SZENT ISTVÁN

VÁLASZOS ZSOLTÁR 65,1-2.8-9.16-17 10. tónus.
Válasz: Légy áldott, Szent István király! Dallam: 13. szám.

Előénekes: Minden föld dicsérje Istent, † dicső nevének zsoltárt zengjetek, * magasztaló éneket mondjatok.

E: Áldjátok Istenünket, nemzetek, * dicsőségéről éneket zengjetek.

E: Életet ő ad lelkünkbe, * s lábunkat meginogni nem hagyja.

E: Mindnyájan, kik félitek az Istent, † jertek, halljátok: * elbeszélem, mily nagy csodákat tett vélem.!

E: Ajkam hozzá kiáltott, * nyelvem dicséretet mondott néki.

ALLELUJA
Alleluja. 5. szám.
Ha megmaradtok tanításomban, valóban az én tanítványaim lesztek, * megismeritek az igazságot, s az igazság tesz szabaddá titeket. Jn 8,31b-32 – 5. tónus.
Alleluja.

É21

VÁLASZOS ZSOLTÁR 33, 2-3. 16-17. 18-19. 20-21. 22-23 

Válasz: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr! 9a. vers.
Előénekes: Minden időben áldom az Urat, * dicséretét szüntelenül zengi ajkam. Lelkem az Úrban dicsekszik, * hallják meg a szelídek és örvendezzenek.

E: Az Úr szeme az igazakra tekint, * és füle meghallja kiáltásukat.
Az Úr arcát a gonoszok ellen fordítja, * emléküket is eltörli a földről.

E: Kiáltottak az igazak, és az Úr meghallgatta őket, * és minden szorongatásból megszabadultak. Közel van az Úr azokhoz, kik töredelmes szívűek, * és szabadulást hoz a megtört lelkeknek.

E: Az igazak sokat szenvednek, * de az Úr mindig megmenti őket.
Megőrzi minden csontjukat, * egy sem törhet össze azokból.

E: A gonoszság elveszejti a bűnöst, * megbűnhődnek, kik gyűlölik az igazat. Az Úr megváltja szolgáinak lelkét, * és nem bűnhődnek, kik őbenne bíznak.

 ALLELUJA Alleluja. 5. szám. Uram, tanításod lélek és élet, * örök életet adó igéid vannak. Jn 6,63c.68c – 5. tónus. ALLELUJA.

É22

VÁLASZOS ZSOLTÁR 14,2-3a.3cd-4ab.5 5. tónus.

Válasz: Uram, ki lakhat * a te hajlékodban? 1 a. vers.

Előénekes: Aki bűn nélkül éli életét, * és helyesen cselekszik. Aki igazat gondol szívében, * kinek rágalmat nem beszél szája

E: Aki felebarátjának nem tesz rosszat, * aki nem gyalázza embertársát. Aki a gonoszt semmibe veszi, * de tiszteli az istenfélőt. 

E: Aki pénzét uzsorára nem adja, * és vesztegetést nem fogad el az ártatlan ellen. Aki így éli életét, * soká meg nem rendül. 

ALLELUJA Alleluja. 11. szám. Mennyei Atyánk életre hívott bennünket az igazság igéje által, * a teremtett világ színe javának rendelt minket. Jak 1,18 – 11. tónus. Alleluja.

É23

VÁLASZOS ZSOLTÁR 145, 7. 8-9a. 9bc-10 4g. tónus.

Válasz: Áldjad, lelkem, az Urat, * dicsőítsed az Istent! 2a. vers.

Előénekes: Isten igaz marad örökké, * az elnyomottnak igazságot szolgáltat. Az éhezőnek ő ad kenyeret, * kiszabadítja az Úr a foglyokat. 

E: Az Úr megnyitja a vakok szemét, * az Úr fölemeli azt, aki elesett. Az Úr szereti az igaz embert, * a jövevényt megvédi.

E: Az Úr támogatja az árvát és özvegyet, * és elpusztítja a gonoszok útját. Az Úr uralkodik örökké, * a te Istened, ó Sion, nemzedékről nemzedékre. 

ALLELUJA Alleluja. 2. szám. Jézus hirdette országának örömhírét, * és minden betegséget meggyógyított a nép körében. Mt 4,23 – 2. tónus. Alleluja.

É24

VÁLASZOS ZSOLTÁR 114,1-2.3-4.5-6.8-9 7. tónus.

Válasz: Az Úr színe előtt járok, * az élők földjén. 9. vers. 

Előénekes: Az Urat nagyon szeretem * mert könyörgésem szavát meghallgatta. Fülét hozzám fordította, * amely napon hozzá kiáltottam.

E: A halál kötelékei körül fontak, * elértek engem az alvilág gyötrelmei. Szorongatás és fájdalom fogott el, † ámde az Úr nevét kiáltottam, * „Uram, mentsd meg az életemet.”

E: Az Úr jóságos és igazságos, * irgalmas a mi Istenünk. Az Úr oltalmába fogadja a kicsinyeket; * nyomorult voltam, de ő megmentett. ” 

E: Lelkemet a haláltól megmentette, * szememet a könnyhullatástól, lábamat az elbukástól. Az Úr színe előtt járok, * az élők földjén.

ALLELUJA Alleluja. 4. szám. Nincs másban dicsekvésem, mint az Úr keresztjében, † általa a világ megfeszíttetett számomra, * és én a világ számára. Gal 6,14 – 4g. tónus. Alleluja.

É25

VÁLASZOS ZSOLTÁR 53,3-4.5.6.8 5. tónus.

Válasz: Isten megsegít engem, * az Úr oltalmazója életemnek.

Előénekes: Istenem, szent nevedért védj meg engem, * szolgáltass nekem igazságot hatalmaddal. Halld meg könyörgésemet, Istenem, * hajlítsd füledet ajkam szavára.

E: Mert idegenek keltek föl ellenem, † a hatalmasok életemre törtek, és nem tartották Istent szemük előtt.

E: De íme, Isten megsegít engem, * az Úr oltalmazója életemnek. Áldozatomat szívesen meghozom, * magasztalom nevedet, Uram, mert jó vagy.

ALLELUJA Alleluja. 6. szám. Az evangéliumban Isten meghívott minket, * hogy Urunk Jézus Krisztus dicsőségéből részt adjon nékünk. 2Tessz 2,14 – 6. tónus. Alleluja. 

É26

VÁLASZOS ZSOLTÁR 18,8.10.12-13.14 2. tónus.

Válasz: Az Úr végzései igazak, * megvidámítják a szívet. 9a. vers. Előénekes: Tökéletes az Úr törvénye, * megújítja a lelket. Az Úr rendelésében bízhatunk, * bölcsességet ad a kicsinyeknek.

E: Az Úr félelme tiszta, * örökké megmarad. Az Úr ítéletei igazak, * és mind egyaránt jogosak. H: Az Úr végzései igazak, * megvidámítják a szívet.

E: Szolgád, Uram, tanul belőlük, * bő jutalmat ád megtartásuk. Ámde ki veszi észre a tévedést? * Rejtett bűneimtől tisztíts meg engem! 

E: A kevélységtől őrizd meg szolgádat, * hogy ne uralkodjék rajtam. Tiszta leszek akkor egészen, * a nagy bűnöktől megtisztulok. 

ALLELUJA Alleluja. 4. szám. Uram, a te szavad igazság, * tégy szentté minket igazságod által! Jn 17,17b és a – 4g. tónus. Alleluja.

É27

VÁLASZOS ZSOLTÁR 127, 1-2. 3. 4-5. 6 6. tónus.

Válasz: Életünknek minden napját, * Isten áldása kísérje!

Előénekes: Boldog mindaz, ki féli az Urat, * aki az ő útjain jár. Kezed munkájából élhetsz, * boldog leszel, és jól megy sorod.

E: Feleséged olyan, mint a termő szőlőtő, * a te házad bensejében. Fiaid olyanok, mint az olajfacsemeték, * úgy veszik körül asztalodat.

E: Íme, ilyen áldásban részesül az az ember, * aki féli az Urat. Áldjon meg téged az Úr Sionból, * hogy lásd Jeruzsálem jólétét életed minden napján.

E: Lásd meg fiaidnak fiait, * békesség Izraelnek!

KISBOLDOGASSZONY

VÁLASZOS ZSOLTÁR 12, 6ab.6cd 5. tónus.

Válasz: Vidáman dobban a szívem: * Örvendek az Úr színe előtt. Iz 61,10 Előénekes: Ne örüljön ellenségem, hogy elestem, * mert irgalmadban bizakodtam.

E: Szívem ujjong, hogy szabadítom leszel nékem, * éneket zeng az Úrnak, mert jót tesz vélem.

ALLELUJA Alleluja. 8. szám. Boldog vagy, Szűz Mária, és minden dicséretre méltó, * mert tőled virradt ránk az igazság napja: Krisztus, a mi Istenünk. 8 G. tónus. Alleluja.

É28

VÁLASZOS ZSOLTÁR 89, 12-13. 14-15. 16-17 4g. tónus.

Válasz: Áraszd ránk irgalmadat, Urunk, * hogy mindenkor ujjongjunk. Előénekes: Taníts meg számot vetni napjaink sorával, * hogy bölcsességre neveljük szívünket. Térj hozzánk, Urunk, meddig vársz még? * Légy könyörületes szolgáidhoz. 

E: Áraszd ránk irgalmadat, * hogy mindenkor örvendjünk és ujjongjunk! Vidámíts fel a napokért, melyeken megaláztál minket, * az évekért, amikor sok bajt láttunk.

E: Lássák meg, amit szolgáidért műveltél, * dicsőséged tárd fel gyermekeik előtt. Ragyogjon fölöttünk Urunknak, Istenünknek jósága, † áldott legyen kezünk minden műve, * kísérje áldásod kezünk minden munkáját! 

ALLELUJA Alleluja. 4. szám. Boldogok, akik lélekben szegények, * mert övék a mennyek országa. Mt 5,3 – 4g. tónus. Alleluja. Mk 10,17-30

MAGYAROK NAGYASSZONYA

VÁLASZOS ZSOLTÁR Jud 13,23bc.-24a.25abc.25d 1 D2 tónus. Válasz: Szent Fiadat, Boldogasszony, kérd e népért! SzVU! 287,7

Előénekes: Az Úr, a fölséges Isten, * a föld minden asszonyánál jobban megáldott, leányom, téged. Áldott legyen Isten, az ég és föld alkotója, * aki ellenségeink színe előtt dicsőségessé tett ma téged!

E: Mert nem szűnik meg dicséreted az emberek ajkán, * akik megemlékeznek az Úr hatalmáról. Fordítsa ezt Isten örök dicsőségedre és áldjon meg minden jóval mindörökké, * mivel nem kímélted életedet, amikor megaláztatásban volt részünk.

E: Megakadályoztad néped pusztulását, * mikor Isten színe előtt az igaz úton jártál.

ALLELUJA Alleluja. 8. szám. Üdvöz légy Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van véled, * áldottabb vagy te minden asszonynál. Lk 1,28 – 8 G. tónus. Alleluja.

É29

VÁLASZOS ZSOLTÁR 32, 4-5. 18-19. 20 és 22 5. tónus.

Válasz: Kegyes szemed legyen rajtunk, * tebenned van bizodalmunk. Vö. 22. vers.

Előénekes: Sziklaszilárd az Úr igéje, * minden tettét hűség vezeti. Az igazlelkűséget és a törvényt szereti, * telve van a föld az Úr irgalmával. 

E: Az istenfélőkre ügyel az Úr szeme, * akik bíznak az ő irgalmában. Megmenti lelküket a haláltól, * és táplálja őket éhínség idején.

E: Az Úrra hagyatkozik lelkünk, * ő a segítőnk, és ő a mi oltalmunk. Kegyes szemed legyen rajtunk, * tebenned van bizodalmunk. 

ALLELUJA Alleluja. 5. szám. Az Emberfia azért jött, hogy szolgáljon, * és az életét sokakért váltságul adja. Mk 10,45 – 5. tónus. Alleluja.

É30

ZSOLTÁR 125, 1-Zab. 2cd-3. 4-5. 6 8 G. tónus.

Válasz: Hatalmas dolgot művelt az Úr vélünk, * azért szívből ujjongunk. Előénekes: Midőn az Úr hazahívta Sionnak foglyait, * olyanok voltunk, mint akik álmodnak. Megtelt akkor örömmel az ajkunk, * és a nyelvünk ujjongással.

E: Akkor így beszéltek a nemzetek: * „Az Úr nagy dolgot művelt vélük.” Hatalmas dolgot művelt az Úr vélünk, * azért szívből ujjongunk. 

E: Fordítsd, Uram, jóra sorsunkat, * amint megárasztod délen a folyókat. Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.

E: Sírva viszik a magot, mikor vetni indulnak, * de ujjongva jönnek, jönnek és hozzák kévéiket.

ALLELUJA Alleluja. 12. szám. Üdvözítőnk, Jézus Krisztus győzött a halálon, * és az evangéliumban fölragyogtatta az örök életet. 2Tim 1,10 – 12. tónus. Alleluja.

MINDENSZENTEK

VÁLASZOS ZSOLTÁR 23,1-2.3-4ab.5-6 5. tónus.

Válasz: Ez az istenkeresők népe, * mely látni kívánja arcodat, Uram. Vö. 6. vers.

Előénekes: Az Úré a föld, és ami betölti, * a földkerekség, és minden lakója. Alapjait ő ágyazta tengerek mélyébe, * s a vizek árján ő tartja szilárdan.

E: Ki mehet föl az Úr hegyére, * ki állhat meg az ő szent helyén. Aki ártatlan kezű, tiszta szívű, * akinek az esze nem jár csaláson.

E: Az nyer áldást az Úrtól, * és megigazulást üdvözítő Istenétől. Ez az istenkeresők népe, * amely arcát kutatja Jákob Istenének. 

ALLELUJA Alleluja. 8. szám. Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek. * Én felüdítelek titeket – mondja a mi Urunk. Mt 11,28 8 G. tónus. Alleluja.

HALOTTAK NAPJA

VÁLASZOS ZSOLTÁR: Zsolt 22,1 és 22,1-3.4.5.6 vagy 36,39a és 102,8. és 10.13-14.15-16.17-18 Az igazak lelkének * az Úr ad üdvösséget. Előénekes: Irgalmas az Úr és jóságos, * hosszan tűrő és nagy irgalmú. Nem bűneink szerint bánik velünk, * és nem gonoszságunk szerint fizet vissza. 

E: Ahogyan az atya könyörül fiain, * úgy könyörül az Úr azokon, akik félik őt. Jól tudja ő, hogy miből alkotott minket, * megemlékezik arról, hogy csak por vagyunk.

E: Az ember napjai a fűhöz hasonlók, * virul, mint a mező virága, Ráfúj a szél és nincs már többé, * helyét sem lehet többé felismerni.

E: Az Úr irgalma azonban öröktől tart, † mindörökké az őt félőkön, * s azok fiainak fiain az ő igazsága. Azokon, akik szövetségét híven őrzik, * és hűségesen teljesítik parancsát. 

ALLELUJA Áldlak téged, Atyám, mennynek és földnek Ura, * mert föltártad a kicsinyeknek országod titkait!

vagy ALLELUJA Az az akarata Atyámnak, † hogy aki hisz bennem, annak örök élete legyen. * Én feltámasztom őt az utolsó napon.

É31

Zsolt 17,2-3a.3bc-4.47.51ab Válasz: Szeretlek, Uram, Istenem, * én erősségem. Vö. 2. vers.

Előénekes: Szeretlek, Uram, Istenem, * én erősségem. Menedékem és sziklaváram, * szabadítóm te vagy, Uram. 

E: Istenem, segítőm, akiben remélek, * oltalmazóm, pártfogóm és üdvöm ereje. Az Úrhoz kiáltok, aki dicséretre méltó, * és megszabadulok ellenségeimtől. 

E: Él az Úr, az én áldott segítőm, * legyen dicsőség üdvöm Istenének. Felmagasztalta királyát, győzelmet adott néki, * irgalmas volt fölkentjéhez. 

ALLELUJA Jézus mondja: † „Aki szeret engem, megfogadja szavamat, * Atyám is szeretni fogja és hozzá költözünk.” Jn 14,23 – 8 G. tónus.

É32

VÁLASZOS ZSOLTÁR 145, 7. 8-9a. 9bc-10 4g. tónus.Válasz: Áldjad, lelkem, az Urat, * dicsőítsed az Istent!

E: Isten igaz marad örökké, * az elnyomottnak igazságot szolgáltat. Az éhezőnek ő ad kenyeret, * kiszabadítja az Úr a foglyokat. 

E: Az Úr megnyitja a vakok szemét, * és fölemeli azt, aki elesett. Az Úr szereti az igaz embert, * a jövevényt megvédi.

E: Az Úr támogatja az árvát és özvegyet, * és elpusztítja a gonoszok útját. Az Úr uralkodik örökké, * a te Istened, ó Sion, nemzedékről nemzedékre.

ALLELUJA Alleluja. 4. szám. Boldogok, akik lelkükben szegények, * mert övék a mennyek országa. Mt 5,3 – 4g. tónus. Alleluja.

É33

VÁLASZOS ZSOLTÁR 15, 5 és 8. 9-10. 11 1 D2 tónus.

Válasz: Védelmezz engem, Istenem, * hiszen tebenned bízom.

Előénekes: Örökrészem és kelyhem te vagy, Uram, * te tartod kezedben sorsomat. Szüntelenül magam előtt látom az Urat, * ő áll jobbomon, hogy meg ne inogjak.

E: Ezért örül a szívem és ujjong a lelkem, * reménységben nyugszik testem is. Mert nem hagyod lelkemet a holtak országában, * és nem engeded, hogy szented romlást lásson. 

E: Az élet útját mutatod nekem, † színed előtt az öröm teljessége, * és jobbodon a gyönyörűség mindörökké. 

ALLELUJA Alleluja. 8. szám. Imádkozva virrasszatok szüntelen, * hogy az Emberfia elé méltón álljatok! Lk 21,36 – 8 G. tónus. Alleluja.

KRISZTUSKIRÁLY

VÁLASZOS ZSOLTÁR 92,1ab.1c-2.5 5. tónus.

Válasz: Az Úr országol, * királyi fölségbe öltözött. 1 a. vers.

Előénekes: Az Úr országol, királyi fölségbe öltözött, † az Úr fölségbe öltözött, * felövezte magát hatalommal.

E: Megerősítette a földet, hogy meg ne inogjon. † Öröktől fogva vagy te, Uram, * szilárdan áll trónod kezdet óta.

E: Bizonyságaid valóban igazak, *- Uram, szentség illeti házadat, * most és mindörökké. 

ALLELUJA Alleluja. 7. szám. Áldott, aki jön az Úr nevében, * áldott legyen ősatyánknak, Dávidnak jövendő országa. Mk 11,9.10 – 7. tónus. Alleluja.

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 81
Tegnapi: 267
Heti: 960
Havi: 7 385
Össz.: 570 966

Látogatottság növelés
Oldal: B VÁLASZOS ZSOLTÁROK EGYBEN
"B"liturgikus év RAJZOS EVANGELIUM, REJTVÉNYEK, kottás VÁLASZOS ZSOLTÁR - © 2008 - 2024 - rajzosevangelium.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »